Tankcsapda
A Tankcsapda együttesről 1989. október l4. óta beszélünk. Elsõ lemezük magánkiadásban jelent meg 1990. októberében. Egy évvel késõbb az Aurora elõzenekaraként koncerteznek A második lemez / \" A legjobb méreg...\" / már komoly felvételeket tartalmaz,melyet az egyik legjobb kiadónál / Warner Music-Magneoton / készítettek. 1991-ben indulnak először koncertturnéra, amely 14 állomást érint. 1992-ben (Cseresznye) nevű technikussal bővült az együttes. Ugyanebben az évben az EFOTT Fesztiválon is felléptek. 1993-ban részt vettek az I. Masters Of Rock Hungary Fesztiválon. Szintén ebben az évben (Tourd össze a lepedőt 93) címmel újból koncertkörútra indultak. 1994.õszén indult elsõ CD lemezük / Jönnek a férgek / turnéja, Tele a tankot címmel. Ehhez kiadták az elsõ két lemezt közös CD-n. 1995-ben, külföldi fellépéseik után a Kispál és a Borz és a Pál Utcai Fiúk zenekarokkal közösen szerepeltek a \" Hazudós Zenekarok Versenye\" koncerten. Minden évben új albummal jelentkeztek, 1999-ben (Tankológia) címmel jelent meg nagylemezük. A 2000.évben új tag érkezett a zenekarba, Fejes Tamás /dob/. A két õstaggal, Lukács Lászlóval /bassz.gitár,ének/ és Molnár Leventével /gitár/ hármasban készítették el a maxit Ez az a ház címmel, mely négy szerzeményt tartalmaz. A csapat fennállása óta ez volt az elsõ kislemez. Felvettek rá többek között egy AC/DC számot is, természetesen magyar szöveggel. 2001. megjelenik az Agyarország címû album. A közönség nagyon kedvezõ fogadtatásban részesíti. Már az elsõ napon tízezer darabot eladtak belõle. A MAHASZ slágerlistáját december óta Zámbó Jimmy uralta, a Tankcsapda azonban átvette a vezetést az új lemezzel. A debreceni banda nem vesztett hitelébõl 17 év alatt sem. 2006. év elején kiadót váltott a debreceni csapat, és egy független hazai kiadóhoz, a CLS Recordshoz szerződött, mivel itt érezte leginkább biztosítottnak művészi szabadáságát a banda. Utolsó albumuk, 2006. április 24-én Mindenki vár valamit címmel látott napvilágot, melyet egy teltházas Kisstadionban megrendezésre kerülő lemezbemutató nagykoncert követett május végén.
|