§..::°Black Project Records°::..§
\
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
\
 
\
 
\
 
\

 
\
 
\
 
\
 
\
Indulás: 2006-02-28
 
try
Tartalom
 
Billy Talent

 Billy Talent



A Billy Talent név egy torontói punk-rock kvartettet takar, amely fiatalos megjelenésével, és fiataloknak szóló zenéjével jókora rajongótábort szerzett már magának a tengerentúlon, sőt néhány zenei díjat is besöpört hazájában.

A Billy Talent hivatalosan 1999-ben alakult, de a kvartett már évekkel előtte is aktív volt, első sikereit még a tagok főiskolás évei alatt Pezz néven érte el. Miután kiderült, hogy Ben Kowalweicz énekes és társai egy régebb óta létező amerikai zenekar nevét bitorolják, kénytelenek voltak átkeresztelni az együttest, így esett a választás egy punk témájú kanadai regény főhősére. Második lemezével a Billy Talent jól bejáratott sémát követ: laza és egyszerű tinédzser pop-punkot játszik, s bár néha keményebb húrokat is megpendít, könnyen besorolható a korai Green Day, az Offspring és a Sum 41 fémjelezte vonulatba. A hozzávalók tehát: dallamos ének, tempós számok, kurta gitárszólók, itt-ott metálközeli riffelgetés, egy-két érzelmes lassú. Kár, hogy amilyen könnyen elkezdi önkéntelenül dúdolni az ember a dalokat, olyan gyorsan meg is unja őket, a lemez ugyanis nem bővelkedik igazán emlékezetes megoldásokban.  
 
A zenekar szerencsére nem akar többnek látszani, mint ami, s ez szimpatikussá teszi azok szemében is, akiknek ezt a fajta kölyökpunkot már régen nem lehetne eladni. Az elkötelezett rajongók biztosan „punkhimnusznak” neveznék azt a néhány jól eltalált számot, amelyben a Billy Talent bizonyítja, hogy van létjogosultsága a punk-rock palettán (ilyen a két klipdal, a Devil In A Midnight Mass és a Red Flag, valamint a Worker Bees és a Perfect World), a szerzemények nagy része azonban nem tud kitörni a középszerűségből. 

 
\
 
\
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
\
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
\

Ha van valami mondanivalód, gondolatod az oldallal kapcsolatban, vagy szeretnél valamit felteteni, akkor írj egy e-mailt a ricsike.2000@freemail.hu -ra, hogy jobb legyen az oldal.


Leveleitek előre is köszönöm.

 
Linkek

Rockerf23
Darkerside

 
Véleményed
Mi a véleményed az oldalról?

Nagyon király
Elmegy
Nem jövök többször ide
Keress más hobbit
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.